Profil

Close
Adatok
Gábor
Nagy

1977-ben születtem Pécsett. 1999-től vagyok tagja a naturArtnak.
Debrecenben szereztem vadgazda mérnöki diplomát, jelenleg a Mecsekerdő Zrt-nél dolgozom erdei iskolai terepi oktatóként valamint közjóléti munkatársként.
Fényképezni még az analóg korszakban, a természetjárás és madarászat „vadhajtásaként” kezdtem. Az első használható fotómasina (Zenit) tízesztendős koromba került a kezembe, és ha kicsit modernebb változatokban is, de ez a nyakbavaló azóta is elválaszthatatlan társam az erdőjárások, természetbeni csatangolások során. Ennek ellenére mégsem érzem magam vérbeli fotográfusnak, mivel számomra nem az elkészült kép számít elsősorban, sokkal inkább az exponálás pillanatáig tartó élményvadászat.
Nem vagyok egy világjáró típus, eddigi életem a Pécs-Mohács-Barcs háromszögben telt, fényképeim is itt készülnek. Leginkább a valóban vadon élő vadak és szárnyasok után szeretek cserkelni, de nem hagy hidegen a növények, gombák, tájak változatossága sem.
Öt éven át vezetője lehettem a Fehér Gólya Múzeumnak Kölkeden, ahol a Duna és az árterek világa, sajátos hangulata igen nagy hatást tett rám.

A természetfotózást tekintve meglehetősen konzervatív nézeteket vallok…
Nem is csoda, hisz jómagam még Berta Béla, Kopacz András, Magyar Ferenc, Nagygyörgy Sándor, Szalánczy Béla, Szőcs Dénes, Vajda János vadászlapokban, valamint Tildy Zoltán könyvekben, albumokban megjelent fényképein „szocializálódtam”, az ő fotográfiáik hatására kaptam kedvet a „vértelen vadászathoz”.
Nem ítélem el az újhullámos törekvéseket, de számomra nem ezek jelentik a követendő irányt.
A látvány – nem csupán feszegetve, de sok esetben messze túllépve az etikai határokat - egyre nagyobb teret nyer a hitelesség rovására…

Márpedig én úgy érzem és gondolom, hogy egy természetfotó annál „jobb”, minél természetesebb.

Ahogy Dékány Zsolt barátom szokta mondani: fotózni „Csak úgy természetesen….”

Közösségi elérhetőségek
Account Details
Media Gallery for Nagy.gabor

X