A pályázat számokban
A naturArt – a Magyar Természetfotósok Szövetsége idén 29. alkalommal rendezte meg a „Lenergy - Az év természetfotósa” pályázatot.
A pályázat létrejöttét nagyon köszönöm maroknyi lelkes csapatunknak, valamint azoknak a támogatóknak, akik segítségével létrejöhetett az idei pályázat.

Elsősorban köszönöm Gaál Péternek és a Lenergy Hungary-nek, akik talán a legtöbbet tesznek a hazai természetfotózásért, hogy idén is névadó támogatóként álltak be a pályázat mögé. Köszönjük a CEWE Hungary-nek a nagyszerű díjakat, a Canon Hungária Kft-nek a gyönyörű kiállítási nagyításokat, az MVM-nek a különdíjat és a könyv megjelenésének támogatását. A Uniqball-nak a különleges díjakat, és a különdíjakat a 220Volt-nak, a Leitz-Hungária Kft.-nek, és minden további díjfelajánlóknak. Külön köszönjük az Alexandra kiadó segítségét, akik már több, mint 12 éve nagyszerű minőségben nyomtatják ezt az albumot, sőt idén még különdíjjal is jutalmaznak egy fotóst.

Pályázatunk sikeréhez nagyban hozzájárult a szigorú zsűri: dr Kalotás Zsolt (a zsűri elnöke) , Bánkuti András, Dombovári Tibor, Kármán Balázs, Kerekes István, Nagy Zoltán-Gergely, Potyó Imre. Feladatuk nem volt könnyű, hiszen idén 173 szerző, összesen 3462 képét kellett elbírálni.
Idén is nagyon magas volt a színvonal, és a III. fordulóba bejutott kb 400 kép mindegyike megérdemelte volna, hogy falra kerüljön.
De sajnos ezt sem a kiállító tér, sem ennek az albumnak a méretei nem tették lehetővé. Így a zsűrinek – talán soha nem tapasztalt hosszúságú nagy viták után – végül ki kellett választania a kiállításra és díjazásra kerülő képeket. Ez a magas színvonal eredményezte, hogy idén a korábbinál több, összesen 116 pályamű kerül falra illetve az albumba (a werk képeket nem is számolva).

Nagy örömünkre 52 olyan szerző volt a pályázaton, akik kimagasló képet tudtak készíteni és képeik bemutatásra kerülnek. Ez jól mutatja, hogy egyáltalán falra kerülni nagyon nehéz ezen a pályázaton! A mezőnyből kimagaslott az alábbi néhány fotós, akik több képpel is elérték ezt az eredményt. Daróczi Csaba (15 kép), Radisics Milán (9), Koncz-Biszticz Tamás (6, ifjúsági kategória), Litauszki Tibor (6), Li Gábor (5), Heincz Miklós (4), Kiss Márton (4, ifjúsági kategória), Novák László (4).

Az „Év természetfotósa” címért idén is nagy verseny volt, de végül Daróczi Csaba jelentős fölénnyel nyert Radisics Milán előtt. Érdekes, hogy „Az év természetfotója” címért ugyanez a két szerző versenyzett egy-egy hasonló képpel. Mindkét kép egy itatóból éppen ivó állatot ábrázol, alulnézetből, a víz alól fényképezve. Ilyen képeket azelőtt nem láttunk, és ez a két kreatív alkotó idén egyszerre, egymástól függetlenül jutott arra az újszerű gondolatra, és technikai szintre, hogy ezeket a képeket elkészítse. Mindkét kép nagyszerű, és reméljük, hogy nagy nemzetközi karriert futnak be! Nálunk Csaba ivó örvösgalambja nyert egy hajszállal, talán azért, mert Milán ivó róka képén a kékes medence fal a Zsűrinél egy kicsit zavarta a természetes összhatást.

Az ifjúsági kategóriába örvendetes módon nagyon magas színvonalú képek érkeztek, ami azt mutatja, hogy az elmúlt évek nagyszerű természetfotós sikerei tényleg inspirálják a fiatalokat, és közöttük sok a nagyon tehetséges fotós.

Jó szívvel ajánlom mind az albumot, mind a kiállítást mindenkinek, hiszen a most bemutatott képek jól szemléltetik, hogy miért is lett a természetfotózás a legsikeresebb művészeti ág Magyarországon.

Jó szórakozást!

Fáth Péter
elnök
naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége
Bevezető
Egy éve, amikor online módon hirdettünk eredményt az Év természetfotósa 29. alkalommal meghirdetett pályázatán azt hittük, hogy egy év múltán már túl leszünk a COVID 19 világjárványon. De tévedtünk, a neheze csak ezután következett. Sajnos közben elvesztettünk néhány közeli barátot, közöttük nem egy kiváló természetfotóst is, akik előtt most fejünket meghajtva tisztelgünk és képeiket visszaidézve szomorú nosztalgiával emlékezünk rájuk. De minket, a túlélőket még egy világjárvány sem képes megtörni, és ez egyértelműen látható abban, hogy a naturArt nagy nehézségek közepette 2021-ben is meghirdette hazánk legnagyobb természetfotós seregszemléjét, őszintén bízva abban, hogy természetfotósaink a járvány ideje alatt sem tétlenkedtek, és újfent kiváló fotókkal örvendeztetnek meg bennünket.

És nem is kellett csalódnunk! A járványos időszakban a Természet bizonyult a legbiztonságosabb fotós terepnek, mert amíg emberek által sűrűn lakott településeken a legnagyobb elővigyázatosságot követelték meg tőlünk, és életünket szigorú korlátozó rendszabályok alapján kellett élnünk, az erdőkben, mezőkön, a vizes élőhelyeken senkinek sem kellett aggódnia, hogy megfertőződik. A természetfotózás lehetőségei tehát lényegében nem csorbultak. Talán csak azoknak jelentett gondot a járvány, akik külföldi fotóstúrákat terveztek, és ezt most a zárt határok miatt nem tehették. De mint mindennek, ennek is volt hozadéka, hiszen a 29. Év természetfotósa pályázatunkon jóval nagyobb arányban jelentek meg a hazai tájakon, hazai környezetben készített fotók, és ez egyáltalán nem járt színvonalcsökkenéssel! Megkockáztatom, hogy mindez inkább pozitív irányú változást hozott, hiszen szélesebb palettán mutatkozhattak be hazánk kínálta természeti szépségek.

A tavalyi év tapasztalatait felhasználva a pályázat online zsűrizése is gördülékenyen ment, bár el kell ismerni, hogy a zsűrizés varázsa, a személyes találkozások elmaradása megkeserítette a szánk ízét, hiszen több mint egy éve nem volt lehetőségünk, hogy felszabadultan örüljünk egymásnak.

Az idei évben a szervező naturArt javaslatait figyelembe véve a zsűri elsősorban olyan képeket igyekezett kiválasztani a kiállításra, amelyekben felfedezhetők az egyéni ötletek, meglátások. Így azok a pályázók, akik korábban már sikeres témákat igyekeztek újra feldolgozni és bemutatni nem számíthattak arra, hogy a zsűritől komoly elismerésben részesülnek. Hasonlóképpen azok a pályamunkák sem arattak most sikert a zsűrinél, amelyekről egyértelműen árulkodott, hogy jól bejáratott bérelhető lesekben készültek. Úgy gondolom, hogy a hazai természetfotózás színvonalának emelkedését nem az epigonoktól és nem a jó kép lehetőségét készen kapó fotósoktól kell várnunk, hanem az ötletgazdag, egyéni elképzeléseket megvalósító, kísérletező kedvű pályázóktól, akik újításaikkal, a megszokottól eltérő szemléletükkel, meglepően újszerű nézőpontok megtalálásával olyan természetfotókat készítenek, amelyek láttán még a legvájtszeműbb zsűri is elismerően csettint. És szerencsére ezen a pályázaton az ilyen pályamunkákban nem is volt hiány. Bár hosszú idő óta részt veszek az Év természetfotósa pályázat zsűrizésében, de még soha nem tapasztaltam olyan kiélezett, szinte vérre menő vitákat a zsűritagok között, mint ebben az évben. És ez annak tudható be, hogy több olyan kiemelkedő alkotás is szerepelt a végső összevetésben, amelyek között roppant nehéz volt sorrendet felállítani, de azért reménykedem, hogy a végén jó döntések születtek. Öröm volt látni, hogy ezen a pályázaton nem voltak gyengébb, úgynevezett lyukas kategóriák, és például a "Madarak és viselkedésük", valamint az "Ifjúsági" kategóriákba üdítően színvonalas képek, kollekciók érkeztek.

Meggyőződésem, hogy az ide küldött pályázati képek akár a londoni "Wildlife Photographer of the Year" pályázaton sem vallanának szégyent, ha egyszer odakerülnének. Azt hiszen nem tévedek amikor azt állítom, ezek a különlegesen magas színvonalú, egyéni meglátású természetfotók még számos díjat fognak nyerni nemzetközi pályázatokon, és erősítik a magyar természetfotósok jó hírét. Úgy legyen!

Dr. Kalotás Zsolt
természetfotós, a zsűri elnöke
Az Év Természetfotósa 2021
Daróczi Csaba
Csaba meséli:

„2012-ben a fiam értelme már nyiladozott annyira, hogy eljött velem néha madarat fotózni, és szemmel láthatóan még élvezte is a dolgot. Egyik nap kivittem magammal a pusztára is. Amikor kiszálltunk az autóból, gyermeki őszinteséggel kommentálta a látványt:

- De apa, itt nincs semmi!

Nem tagadom, igaza volt. Ott álltunk a kirepedezett tó medrében, és ameddig a szem ellátott, semmi nem törte meg a látóhatárt.

Ekkor visszaemlékeztem saját gyerekkoromra, amikor a Hortobágyon édesapámmal mentünk kamillát szedni. Biciklivel tekertünk a poros úton a nagy melegben, sehol egy fa, sehol egy kis árnyék. Valami hasonlót éreztem, mint a fiam. Nem volt ott sem semmi! Sokszor elgondolkoztam rajta, hogy lehettem ilyen szerencsétlen, hogy ide születtem! Milyen jó lenne valahol a hegyvidéken élni! Mennyivel izgalmasabb! Hatalmas fák, patakok, sziklák, barlangok, magasságok, mélységek. Ez kellett volna nekem! Aztán 6. osztályban még jött Petőfi is (akit egyébként nagyon szerettem) az „Alfölddel”, a „Puszta télen” -nel, és hasonlókkal. Gondoltam is, hogy biztos jó marketing szakember lehetett volna saját korában, mert a semmiről ilyen szépen írni nem kis tehetségre vall!

Aztán telt-múlt az idő, a 90-es évek elején Szegeden találtam magam földrajz-testnevelés tanári szakon. A földrajzi terepgyakorlatokon kötelező volt fotókkal dokumentálni a látottakat, így be kellett szereznem egy fényképezőgépet. Bementem egy használt kereskedésbe, és vásároltam egy Zenit gépet. Végigfotóztam vele a terepgyakorlatokat, de csak kötelező feladatnak érzetem, nem fogott meg annyira a tevékenység.

Sosem gondoltam volna azon a napon, amikor az egyik csoporttársam elhívott egy szegedi természetfotó kiállításra, hogy ez sorsfordító nap lesz az életemben. Bementünk az újszegedi művelődési házba, ahol kb. 40 természetfotó lógott a falakon, amiket Hencz Alajos szegedi természetfotós készített. Végig néztük a kiállítást, és amikor kiléptünk a ház ajtaján, azt mondtam: én is természetfotós leszek. Olyan erős volt az elhatározás bennem, mint eddig még soha semmi. És az elhatározást tettek követték. Rengeteg tanulás, állandó spórolás, gyűjtögetés a felszerelésre, rengeteg terepen töltött idő.

Aztán úgy alakult az életem, hogy 1994-ben a Kiskunságon, Soltvadkerten alapítottam családot. A fényképezőgépemmel itt kezdtem felfedezni a környékét, és már egész más szemmel kezdtem el látni az Alföldet is. Lassan kezdtem megérteni Petőfit. Valóban gyönyörű ez az alföldi táj, de csak annak fedi fel a szépségét, aki alázattal, és szeretettel közelít felé. Sokszor mondom: a pusztán fejet kell hajtani! És aki ezt megteszi, az ezzel a mozdulattal megtiszteli a tájat, az pedig cserébe elárulja a titkait. Hiszen itt a látvány legtöbbször a lábunk előtt néhány méternyire hever. Egy szél által formákba rendezett fűcsomó, egy kiszáradóban lévő szikes folt, egy befagyott vízállás, a homok rendezett formái. És aki ezekben az apró csodákban meglátja a harmóniát, annak valóban nem fog többet jelenteni neki a „Zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes tája”.
Különleges az idei év, hiszen 25. alkalommal neveztem az Év Természetfotósa pályázatra, és terveim szerint nem utoljára. Köszönet családomnak ezért, hogy ennyi év után is támogatják/elviselik „őrültségeimet”, és szenvedélyemet”

Gratulálunk Csabának ahhoz, hogy idén 5. alkalommal nyerte el „Az Év Természetfotósa” kitüntető címet!
Az Év Ifjú Természetfotósa 2021
Kiss Márton Róbert
Kiss Márton Róbert 2003-ban, Debrecenben született. Gyermekkorát Szarvason töltötte, A Körös partján szívta magába a természet szeretetét.11 évesen kezdett természetfotózással foglalkozni, ami 14 éves korában vált kifejezetten a szenvedélyévé, amikor ballagására megkapta első tükörreflexes gépét.Marci jelenleg a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium 12. évfolyamának matematika szakos tanulója Szarvason.

Alapvetően természettudományi, reál beállítottságú. Érettségire készülés során hamarosan a továbbtanulásáról is döntenie kell, hogy műszaki vagy agrár pályán induljon tovább.
Számos sportban is kipróbálta már magát. A 2020-21-es év a röplabdáról szólt. Center poszton a Szolnoki U19, és U21 röplabdacsapat színeiben országos bajnoki címet szerzett. Korosztályának megfelelően a zenehallgatás is fontos számára, számos stílust kedvel, a rockzene a kedvence.

2020-ban az Evangélikus Középiskolák Országos Diós Kristóf Természetfotó Pályázatán mindhárom kategóriában díjazott lett: „A táj és növényvilága” kategóriában: első helyezett „Állatok a természetben” kategóriában és „Az ember és a természet örök kapcsolata” kategóriában második helyezést ért el.
Kedvenc fotós témái az őzek, szarvasok és a nagy hazai emlősök, de sok időt tölt egerészölyvek és vízimadarak fotózásával is. Canon 7d mark II géppel fotózik, amit legtöbbször egy Tamon 150-600mm objektívvel, vagy egy Canon 10-18mm ultra nagylátószögű objektívvel használ.

Az elmúlt évben sokat kísérletezett távvezérlésű "kameracsapda" felépítésével, hogy a félénk, éjszaka mozgó állatokat különleges helyzetben tudja lencsevégre kapni. Van egy DJI Mavic mini drónja is, és sokat kísérletezik táj fotózással is.

Kedvenc, és legtöbbet látogatott fotós területei a Hármas-Körös, a Hortobágy-Berettyó és a Peresi-Holt-Körös háromszögében találhatók. A területen a túzoktól, a vízparti és a ragadozó madarakon át, a vaddisznókig mindenféle állat megtalálható. Előszeretettel fotózza itt a védett fattyúszerkőket is.
Konkrét példaképe nincs, de követi a hazai természetfotósok munkásságát, talán Daróczi Csaba és Potyó Imre azok, akik a legnagyobb hatással vannak rá.

Idén másodszor vesz részt „Az év természetfotósa” pályázaton.
Az Év Természetfotója 2021
Daróczi Csaba: Egy korty
Víz alatti felvétel, ahogy egy örvös galamb iszik az erdei madáritatóból. A kép sok kísérletezés után GoPro kamerával készült. A feladat megoldása során sok technikai problémával szembesültem, és csak két hónap próbálkozás után lett vállalható eredmény. A hatalmas élmény miatt biztos vagyok benne, hogy folytatni fogom a projektet.
1. Kezünkben a Föld
Mesterházi József – Hurokban
1. helyezés
A Magyar Fotóművészek Szövetsége különdíja
Li Gábor – Határőrök
2. helyezés
Tökölyi Csaba – Látogatók
3. helyezés
Földi László – Menekülés
Dicséretre méltó
Palcsek István – Covid wellness
Dicséretre méltó
Vida István Tamás – Back to the nature
Dicséretre méltó
Radisics Milán – Rivaldafény
Dicséretre méltó
Fáth Ádám – Sirályok gyülekeznek a Parlament felett
Dicséretre méltó
2. A madarak viselkedése
Hargitai László – Virágdísz
1. helyezés
János Török – Építőmunkások
2. helyezés
Heincz Miklós – A végtelenbe és tovább
3. helyezés
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület különdíja
Szabó Zsolt – Nászajándék
Dicséretre méltó
A Magyar Természettudományi Társulat különdíja
Li Gábor – Lebegés
Dicséretre méltó
Baross Gábor – Közelharc
Dicséretre méltó
Szakolczai Krisztina – Csóka csata
Dicséretre méltó
Hargitai László – Megfogtalak!
Dicséretre méltó
Botos Éva – Egy pinty vacsorája
Dicséretre méltó
Kovács Norbert – Harcosok
Dicséretre méltó
Kovács Norbert – Friss fogás
Dicséretre méltó
Heincz Miklós – Gyorsúszás
Dicséretre méltó
Heincz Miklós – Célra tartva
Dicséretre méltó
3. Az emlősök viselkedése
Radisics Milán – Lefetyelő róka
1. helyezés
Barta Gábor – Aranyban bőgő
2. helyezés
Hogya István – Szerelmesek
3. helyezés
Sanchez Esteban – Tejút
Dicséretre méltó
Hogya István – Róka galopp
Dicséretre méltó
dr. Almási István – A legnagyobb halász
Dicséretre méltó
Radisics Milán – Farönk belseje
Dicséretre méltó
István Krizák – Násznép
Dicséretre méltó
4. Az állatok viselkedése
Urbán Helga – Erdőben
1. helyezés
Daróczi Csaba – Körtánc
2. helyezés
Kis Szilveszter – Az állkapocs védelmében
3. helyezés
Kis Szilveszter – Szerelem a fagyban
Dicséretre méltó
Litauszki Tibor – Búcsújárás
Dicséretre méltó
Daróczi Csaba – Vizibirkózás
Dicséretre méltó
Nagy János – Lepke textúra
Dicséretre méltó
Kocsis Ferenc – Lebegés
Dicséretre méltó
5. Állatok és környezetük
Li Gábor – Az angyalok köztünk élnek
1. helyezés
Li Gábor – Két világ határán
2. helyezés
Aliczki Manó – Utolsó ének naplemente előtt
3. helyezés
Palcsek István – Gulipános motívum
Dicséretre méltó
Szabó Irma – Egyedül
Dicséretre méltó
Ravasz Balázs – Kéregdísz
Dicséretre méltó
6. Állatok szemtől szemben
Daróczi Csaba – Egy korty
Az év természetfotója 2021-ben
Az év természetfotója 2021-ben
Szabó Géza Attila – Nyúl úr
1. helyezés
A TermészetBÚVÁR magazin különdíja
Heincz Miklós – Diétás reggeli
2. helyezés
Kaszás Norbert – Traccsparti
3. helyezés
Daróczi Csaba – Fényterápia
Dicséretre méltó
Daróczi Csaba – Hipnotikus tekintet
Dicséretre méltó
Daróczi Csaba – Szimbiózis
Dicséretre méltó
Fáczán Ádám – Természetes szúnyogelhárító
Dicséretre méltó
Radisics Milán – V mint vértesi Vuk
Dicséretre méltó
Az Alexandra kiadó különdíja
Novák László – Tolongás
Dicséretre méltó
7. Növények és gombák
Daróczi Csaba – Ősz a télben
1. helyezés
Litauszki Tibor – Stellaria
2. helyezés
Hencz Judit – Csillagok közt
3. helyezés
Litauszki Tibor – Krókuszok hulláma
Dicséretre méltó
Daróczi Csaba – Kék óra
Dicséretre méltó
Kaszás Norbert – Buborékfújás
Dicséretre méltó
Kaszás Norbert – Erdei triumvirátus
Dicséretre méltó
Krizák István – Menedék
Dicséretre méltó
8. Kompozíció, forma és kísérletezés
Borbély Krisztián – Spóraunikornis
1. helyezés
Török János – Tűzmadár
2. helyezés
A Lenergy Magyarország által felajánlott különdíj: „A Magyarországon készült legszebb természetfotó”
Konczer Stella – Fészkelő jégmadár
3. helyezés
Daróczi Csaba – Homokzuhatag
Dicséretre méltó
Blastyák András – Pareidolia
Dicséretre méltó
Radisics Milán – A Föld vénái
Dicséretre méltó
Ravasz Balázs – Az öreg tiszafa vallomása
Dicséretre méltó
9. Tájak
Mánfai Bence – Jeges érintés
1. helyezés
Novák László – Alszik a falu
2. helyezés
Radisics Milán – Aragon
3. helyezés
Daróczi Csaba – Ködkarcolók
Dicséretre méltó
Novák László – Utópia
Dicséretre méltó
Rácz Péter – Thor haragja
Dicséretre méltó
Uniqball „Világjáró” különdíj
10. Élet a vízfelszín alatt
Pogány Péter – Csukarejtek
1. helyezés
Li Gábor – Magányos mélység
2. helyezés
Pogány Péter – Denevérraj
3. helyezés
Násfay Béla – Hosszúszarvú tehénhal
Dicséretre méltó
Pohl András – Fontos a szájápolás!
Dicséretre méltó
11. Napnyugtától napkeltéig
Litauszki Tibor – Denevérek éjszakája
1. helyezés
Herpai Imre – Bocs rohanok!
2. helyezés
Dr. Tildy Zoltán-díj, az Uniqball támogatásával
Litauszki Tibor – Egy kisegér éjjele
3. helyezés
Novák László – Ágvilla
Dicséretre méltó
A Sakertours Team különdíja
Aliczki Manó – Felleg a tó felett
Dicséretre méltó
Litauszki Tibor – Nyest a rengetegben
Dicséretre méltó
Daróczi Csaba – Az éjszaka árnyai
Dicséretre méltó
Daróczi Csaba – Éjszakai turkálás
Dicséretre méltó
Horváth Zsolt – Rudli a horizonton
Dicséretre méltó
Jantyik Tibor – Az est fénypontja
Dicséretre méltó
Bóta István – Holdjáró
Dicséretre méltó
Ceglédi Ádám – Alkonyati koncertező
Dicséretre méltó
12. Fekete-fehér természetfotók
Daróczi Csaba – Eső után
1. helyezés
Daróczi Csaba – Légszomj
2. helyezés
Hogya István – Fehér herceg
3. helyezés
Daróczi Csaba – Együttállás
Dicséretre méltó
Földi László – Éjszakai tánc
Dicséretre méltó
ifj. Lőrincz Ferenc – Szemfenék
Dicséretre méltó
dr. Eggenhofer Zsolt – A halász csapat
Dicséretre méltó
13. A fenntartható energiatermelés és a természet kapcsolata
Radisics Milán – Szélturbinák és a Neowise
1. helyezés
Radisics Milán – Szélturbina tejúttal
2. helyezés
Horváth Zsolt – Átívelő
3. helyezés
Fáth Ádám – Édes - és biztonságos! - otthon
Dicséretre méltó
Az MVM különdíja
Horváth Zsolt – Őzek a horizonton
Dicséretre méltó
Radisics Milán – Sorakozó napelemek
Dicséretre méltó
14. Ifjúsági kategória
Kiss Márton Róbert – Tükrön
1. helyezés
Kártyás Gergő – Fecskekotta
2. helyezés
A Pigmenta Képalkotó Központ különdíja
Kiss Márton Róbert – Ablakban
3. helyezés
Kiss Márton Róbert – Láb alatt
Dicséretre méltó
A Uniqball különdíja
Kártyás Gergő – Kék Órai Álom
Dicséretre méltó
Kártyás Gergő – Kitekintés
Dicséretre méltó
Koncz-Bisztricz Tamás – Gömböc
Dicséretre méltó
Koncz-Bisztricz Tamás – Hósármány
Dicséretre méltó
Koncz-Bisztricz Tamás – Vörös vércse a pusztában
Dicséretre méltó
Koncz-Bisztricz Tamás – A Feneketlen-tó
Dicséretre méltó
Koncz-Bisztricz Tamás – Sárgában
Dicséretre méltó
Koncz-Bisztricz Tamás – Gyűrűk
Dicséretre méltó
Kiss Márton Róbert – Előre!
Dicséretre méltó
15. Természetfotósok munka közben
Gusztáv Bárány – Mit csinál Apu?
Dicséretre méltó
Fáczán Ádám – Természetfotós természetes élőhelyén
Dicséretre méltó
Szabó Csaba – Árnyékom
Dicséretre méltó
Kurucz Balazs – Kukucs..
Dicséretre méltó
Konczer Stella – A fotós irodája
Dicséretre méltó
Násfay Béla – Két tűz között
Dicséretre méltó
Radisics Milán – Lefetyelés próba
Dicséretre méltó